top of page

"Violet V. Vandor: Ködös utakon” könyvajánló

Először is szeretném megköszönni a Helma - Az innovatív könyvek világa kiadónak, hogy a rendelkezésemre bocsátotta ezt a könyvet, illetve a magyar könyv is magyar termék mozgalomnak, hogy a részese lehetek ennek a csodás kezdeményezésnek. Illetve köszönöm az írónak: Violet V. Vandornak, hogy megírta ezt a könyvet.


Egy folytatásos családregény első kötetét tartja a kezében az Olvasó. A könyv felütése: „…az élet sajnos nem lànyregény”, számomra magában hordozta a kötet hangulatát. Hiszen milyen is lehetne az élet egy háború utáni időszakban?!


A könyvben feltárul előttünk egy többgenerációs családi lét dinamikája. Egy fiatal pár szerelmének szárnybontogatásai olyan szülők mellett, akik azért vállaltak gyermeket, hogy majd legyen, aki eltartja őket öregkorukra. Emiatt az idős házaspár nem fogadja kitörő lelkesedéssel fiúk választottját és elsőszülött leány unokájukat sem. Az idősödő szülők a saját érdekeiket előtérbe helyezve határozzák meg a fiatalok megélhetését, életkörülményeit.

A kötet ezen fejezeteit olvasva elgondolkodhatunk azon, hogy mennyire is más életet élünk most, mint a könyv által megidézett korban a főszereplők. Van szabadságunk megválasztani az életstílusunkat, a munkánkat és a jövedelmünk elköltésének módját.


Ezért is fantasztikus dolog az olvasás, mert a regények által alkalmunk adódik belelátni egy másik korszak társadalmi berendezkedésébe, az olvasás lehetőséget teremt számunkra arra, hogy értőbben forduljunk az ismeretlen felé.


A kötet által például jobban megérthetjük, hogy az ún. veterán generációtól miért is áll ez a mai, lazább, szabadabb életszemlélet teljesen távol.

A regény a felvázolt generációs különbségeken túl nagyon szemléletesen írja le milyen az élet egy Alzheimer-kórban szenvedő családtag mellett. Mára ez a betegség mindenki számára ismertté és felismerhetővé vált, azonban abban az időben az összefüggéstelenül beszélő és rossz emlékezetű időseket „bolondnak és habókosnak” titulálták. Nem fektettek hangsúlyt arra, hogy a probléma eredete talán az idős rokon szellemi képességének kóros hanyatlásában keresendő.

A könyv második részében Bella felnőtt életének szárnybontogatásaival ismerkedhetünk meg, miként küzd meg a párválasztás kihívásaival. Erről részletesebben a regény folytatásában olvashatunk, melyet izgatottan várunk.  

Kedves Olvasó, nincs más teendőd, mint elolvasni a könyvet.

Olvass hazai szerzőktől! Olvass sokat! Ezt a könyvet pedig itt találod:

16 views0 comments

Comentarios


bottom of page